Énekvezér

Mészáros Nóra

Zongoraművész, zongoratanár
1978-ban születtem Miskolcon. Általános és zeneiskolai tanulmányaimat Miskolcon kezdtem. 8 évesen adtam első koncertemet, majd sorra voltam helyezett különböző zongoraversenyen. 1991-ben, tizenhárom évesen Budapestre kerültem: felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora tanszakának előkészítő osztályába. 1997-2001-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, majd 2001-2004-ig a Grazi Zeneművészeti Egyetem (Universität für Musik und Darstellende Kunst, Graz) hallgatója voltam. Egyetemi éveim is tartalmasan teltek: Budapesten a tanulmányaim mellett félállásban már zongoratanárként dolgoztam egy zeneiskolában. Az ausztriai évek alatt több ösztöndíjban is részesültem: 2002-ben az Osztrák Kulturális Minisztérium (Bundesministerium für Bildung, Wissenschaft und Kultur) és a Forum Hungaricum tanulmányi ösztöndíját, 2003-ban pedig a Steiermarkische Landesregierung tanulmányi ösztöndíját nyertem el. Emellett felvettem az orgona szakot is, és koncerteztem a grazi dómban. 2003-ban meghívást kaptam a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanári állásának betöltésére, ezzel párhuzamosan 2005-2011-ig a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének óraadója voltam. Növendékeim tanulmányi versenyek helyezettjei, rendszeresen mesterkurzusokon vesznek részt, illetve sikeres felvételi vizsgát tettek különböző magyarországi, illetve külföldi felsőoktatási intézménybe (pl. a grazi, bécsi és baseli zeneművészeti egyetemre). Ausztriában, Németországban, Kínában és több magyar városban adtam szóló-, kamara-, és zenekari koncertet. 2012 nyarától a Budapesti Unitárius Egyházközség énekvezéreként szolgálok: templomi szolgálatok mellett feladatom a Budapesti Unitárius Kamarakórus vezetése, és egyebek mellett az egyház kulturális életének szervezése is. 2018 februárjától betért unitárius vagyok, kislányomat Sophiát unitáriusnak keresztelték 2012-ben. Az egyházi munka mellett jelenleg zeneiskolában tanítok, illetve egyháztagoknak zongoraórákat adok, és a kórus tagjaival illetve egyéb énekesekkel foglalkozom, koncertezem – illetve igény szerint komponálok.

Minden jog fenntartva!   bue 19x27   Budapesti Unitárius Egyház