Adatkezelési tájékoztató

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

I. Az adatkezelési tájékoztató célja

Egyházközségünk – a Magyar Unitárius Egyházzal („MUE”) összhangban – messzemenően törekszik arra, hogy híveink és egyházközségünkkel bármilyen módon szimpatizáló érintettek adatait a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeljük és tároljuk, arról a legközérthetőbb módon tájékoztatást nyújtsunk.

A Budapesti Unitárius Egyházközség („BUE”) elsődlegesen vallási tevékenység folytatása céljából jött létre, illetve - vallási közösségként – a MUE belső szabályai, az unitárius egyház hitelvei és szertartási rendje szerint működik. Az érintett természetes személyek személyes adatainak kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Különleges védelmet élveznek az olyan érzékeny adatok, melyek, faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vonatkoznak.

Egyházközségünk – amellett, hogy az egyháztag érintettek felekezeti hovatartozását értelemszerűen, tevékenységéből kifolyólag tárolja -, jogszabályi kötelezettség vagy hozzájárulás esetén kívül, harmadik személy részére semmilyen személyes – így felekezeti hovatartozásra vonatkozó - adatot nem szolgáltat ki – kivételt képez ez alól az érintettek nevének és – azonosíthatóság céljából -  lakcímének, születési adatainak a Magyar Unitárius Egyház egyéb szervezeti egysége részére történő továbbítás, az egyházközség lélekszámának igazolása céljából.

Jelen adatkezelési tájékoztató készítésekor figyelemmel voltunk az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 rendeletére a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről, és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) - „GDPR”; az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2012. évi CXII. törvényre - „Infotv.”, valamint a lelkiismereti és a vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényre „Ehtv.”.

A tájékoztató jogszabályoknak megfelelő módosításának jogát adatkezelő fenntartja.

II. Az adatkezelő

Neve: Budapesti Unitárius Egyházközség

Székhelye / levelezési címe: 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2-4.

E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám: + 36 (1) 311 3094

Magyar Unitárius Egyház Magyarországi

Egyházkerületének („MUEME”) bevett egyház nyilvántartási száma: 00012/2012

Adószám: 18511158-1-14

Képviseli: Dr. Czire Szabolcs - lelkész és Kaveczkiné dr. Farkas Katalin - gondnok

III. Adatkezelő képviselője

Az egyházközséget adatkezelési kérdéseken az egyházközség mindenkori lelkésze képviseli.

IV. Az adatkezelés céljai, jogalapjai

Adatkezelőnél az adatgyűjtés és adatkezelés a közösség kialakítását, fenntartását és megtartását, a kapcsolattartási lehetőségek biztosítását szolgálja. Adatkezelés során – hozzájárulás esetén - tájékoztatjuk a gyülekezet tagjait, azaz érintetteket az egyházközség programjairól, bejegyezzük az érintettekkel kapcsolatos eseményeket hivatalos egyházi nyilvántartásainkba, illetve adatkezelésre kerül sor, amikor bevételezzük az egyházközséget illető adományokat.

A vallási meggyőződésre vonatkozó adatot, mint különleges adatot értelemszerűen, az Adatkezelő tevékenységének jellegéből adódóan kezeljük.

A további személyes adatok kezelésre csak a legszükségesebb mértékben, célhoz kötötten kerül sor a jelen tájékoztatónak megfelelően.

Érintettek alatt unitárius egyházközségi tagokat, az unitárius egyház, azon belül a BUE céljaival egyetértő érdeklődőket, munkavállalóinkat, önkénteseinket, illetve további, az egyházközséggel egyéb módon kapcsolatba lépőket, segítőket értjük, azaz mindazokat, akikről valamilyen módon egyházközségünkben személyes adatot tárolunk.

V. Vallási hovatartozás személyes adat kezelése a GDPR 9. cikke (2) bekezdésének a), illetve d) pontjai alapján

Adatkezelő tudatában van annak, hogy a vallási hovatartozásra vonatkozó információ kezelése főszabály szerint tilos, mely tilalomtól csak kivételes esetben lehetséges eltérni.

Az unitárius egyház magyarországi jogszabályok szerint bevett egyháznak minősül (nyilvántartási száma: 00012/2012). A BUE ezen egyház egyházközsége, amely az adatkezelést egyrészt olyan volt és jelenlegi tagjai vonatkozásában végez, akik az egyházközséggel kapcsolatban állnak akár keresztelés, konfirmáció, házasságkötés vagy egyéb, az egyházzal kapcsolatos szertartás során, illetve azon érintettek esetében, akik az egyházközséggel rendszeresen kapcsolatban állnak annak  céljaihoz kapcsolódóan, és akik vonatkozásában az egyházközség adataikat – hozzájárulásuk nélkül – nem teszi hozzáférhetővé az egyházközségen kívüli személyek számára.

A másik, a vallási hovatartozás jogszerű kezelésének lehetősége az érintett hozzájárulása. Itt hívjuk fel a kedves érintettek figyelmét arra, hogy amikor közeli hozzátartozójuk vagy a különböző szertartásokkal összefüggésben harmadik személy vallási hovatartozását megjelölik, az adatközlő kötelessége az érintett harmadik személy hozzájárulásának saját felelősségre történő beszerzése.

V.1.1. Egyházi nyilvántartások alapján kezelt adatok köre, gyűjtésének módja, tárolási ideje

Az egyházközség, mint Adatkezelő az alábbi nyilvántartásokat vezeti az egyetemes Magyar Unitárius Egyház nyilvántartási szabályainak, egyházi könyveinek megfelelően. Az alábbi adatokat érintettek kifejezetten az adott szertartás elvégzéséhez adják meg, azokat papíron tárolja az egyházközség. Az anyakönyveket az egyházközség elzárt irattároló szekrényben tárolja. Egy adott anyakönyv beteltét követően azt archiválják, és azok - kortörténeti dokumentumot képezve – elhelyezésre kerülnek a MUEME által fenntartott levéltár elzárt részlegén:

(1) Keresztelési anyakönyv, mely papír alapon, évenkénti folytonos sorszámozással  tartalmazza az alábbi adatokat:

a) a gyermek neve, születési helye ideje;

b) a gyermek keresztelésének ideje;

c) a szülők családi és utóneve, vallása*, foglalkozása*, lakóhelye;

d) a gyermek keresztneve, neme;

e) a keresztszülők neve, vallása*, foglalkozása*, lakóhelye*;

f) a születést igazoló okmány száma és kiállító hatóság;

g) a keresztelő lelkész neve;

(2) Konfirmációs anyakönyv, mely papír alapon, évenkénti folytonos sorszámozással tartalmazza az alábbi adatokat:

a) a konfirmáló neve;

b) születésének ideje, konfirmáció időpontja;

b) aláírás;

c) fogadalomtétel időpontja.

(3) Esketési anyakönyv, mely papír alapon, évenkénti folytonos sorszámozással tartalmazza az alábbi adatokat:

a) vőlegény és menyasszony neve, foglalkozása*;

b) családi állapota;

c) vallása;

d) születési helye és lakhelye;

e) tanúk nevei és foglalkozása*;

f) jegyzet, ahol feltüntetésre kerül a polgári esküvői anyakönyvi kivonat száma.

(4) Halotti anyakönyv, mely papír alapon, évenkénti folytonos sorszámozással tartalmazza az alábbi adatokat:

a) a halál és temetés időpontja;

b) elhalálozott családi és utóneve, neme, kora*, foglalkozása*, utolsó lakcíme*, vallása;

c) halál oka*;

d) halotti anyakönyvi kivonatot kiállító hatóság és a kivonat száma;

e) a jegyzetek rovatban a temető neve.

A *-gal jelzett adatok megadása opcionális.

A fent jelzett Anyakönyvek vezetése céljából az érintettek különböző adatlapokat töltenek ki – l. Betérési adatlap, Átjelentkezési adatlap, Esketési adatlap, Felnőtt keresztelési adatlap, Felnőtt konfirmálási adatlap, Keresztelési adatlap, Temetési adatlap. Ezen adatlapok a fenti adatokat tartalmazzák olyan személyes adatokkal, melyek a szertartás elvégzését segítik elő, de melyeknek megadása – a kapcsolattartási adatokon kívül – opcionális, illetve harmadik személy bármilyen adata csak az érintett harmadik személy hozzájárulásával adható meg. Ezen hozzájárulás valódiságáért érintett nyilatkozó felelős.

a) Keresztelési adatlapon feltüntetett plusz adatok: szülők és keresztszülők telefonos elérhetőségei.

aa) Felnőtt keresztelési adatlap: korábbi vallás/felekezet, lakcím, telefonszám, e-mail, házastárs/élettárs neve, vallása.

b) Konfirmációs adatlap: korábbi vallás/felekezet megjelölése, lakcím, telefonszám, e-mail cím, házastárs/élettárs neve, vallása, gyermekek, szülők neve.

c) Esketési adatlap: telefonszám, szülők és gyermekek neve.

d) Temetési adatlap: az elhalálozott születési helye, ideje, életkora, szüleinek, házastársának, gyerekeinek, testvéreinek a neve, bejelentő elérhetőségi adatai: név, telefonszám, e-mail.

e) a Betérési nyilatkozat adatlapon érintett kötelező módon megadandó adatai: név, születési név, születési hely, idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím. Opcionálisan és hozzájárulásuk esetén megadható adatok: hozzátartozók neve, adatai.

f) Átjelentkezési nyilatkozatban a következő személyes adatok megadása kötelező jellegű: név, születési név, születési hely és idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím. Opcionálisan és hozzájárulás esetén megadható adatok: családi állapot, családtagok (gyerek, szülő, házastárs/élettárs) személyes adatai.

(1) Összesített névjegyzék az egyháztagokról

Az egyháztagok névjegyzéke Adatkezelő működési vagy azon kívüli földrajzi területén élő, az Egyházközség által ismert, magukat BUE-hoz tartozónak valló unitáriusok alábbi adatait tartalmazza:

a) családi és keresztnév;

b) szülei neve, vallása*;

c) születési ideje és helye;

d) lakcíme;

e) telefonos* vagy e-mail elérhetősége*;

f) a személyhez kapcsolódó egyházi eseményeket, így a keresztelőt, konfirmációt, házasságkötést, megkeresztelt gyermekek felsorolása

A *-gal jelzett adatok megadása opcionális.

(2) Választójoggal rendelkezők névjegyzéke

Az Egyház belső jogi szabályai szerint (aktív és passzív) választójoggal rendelkező egyháztagok névjegyzéke. Évente kerül felülvizsgálatra.

A névjegyzék azok nevét tartalmazza, akik

a) 18. évet betöltött unitárius felnőttek,

b) az egyházközségi hitéletben részt vesznek,

c) egyházfenntartói járulékot fizetnek és választói jogukat az Egyházközségi közgyűlésen történő szavazással gyakorolják.

Tartalmazza a megválasztott személyek nevét és címét, beosztását.

VI. Hozzájárulás alapján kezelt adatok köre, gyűjtésének módja, tárolási ideje - a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján

VI.1. Adatgyűjtés a honlap Kapcsolat, illetve további, az egyházközség egyéb programjaira  történő jelentkezési oldalain keresztül

Honlapunk Kapcsolat oldalán az ott megadott e-mail címre lehet írni a jelen Adatkezelési tájékoztató elfogadásával, illetve telefonon lehet egyházközségünkkel felvenni a kapcsolatot. A levelezés során a nevet, e-mail címet, telefonhívás esetén a telefonszámot hozzájárulás alapján a hozzájárulás visszavonásáig kezeljük.

VI.2. Körlevél/Hírlevél

A körlevélre/hírlevélre történő feliratkozás esetén az érintett rendszeres tájékoztatást kap az egyházközség aktuális eseményeiről, illetve, az alkalmanként megjelenő Hírlevelünkben összefoglalás olvasható az elmúlt időszakok eseményeiről. A Kapcsolat oldalon az e-mail cím megadásával iratkozhatnak fel az érintettek a körlevélre, illetve a hírlevélre, amennyiben ehhez az érintett külön jelöléssel hozzájárul. Az adatkezelés jogalapja ebben az esetben is a hozzájárulás, melyet a hozzájárulás visszavonásáig kezeljük.

VI.3. Személyes kapcsolatfelvétel

Egyházközségünkre jellemző, hogy érintettek személyesen keresik azt fel, melyet személyes kapcsolatfelvétel követhet lelkész részéről. Ezen találkozások alkalmával az érintettek szóban adják meg adataikat a lelkész részére – név, e-mail cím, lakcím, telefonszám – mely adatok kezelése mindkét fél aktív közreműködésével és hozzájárulásával történik. Az adatokat a hozzájárulás visszavonásáig kezeljük.

Az V. és VI. fejezetben meghatározott adatokat – a hivatalos, papír alapú regiszterek mellett -   külön adatkezelő rendszerben tároljuk szervezetünkkel szerződéses jogviszonyban álló adatkezelési rendszer-szolgáltató szerverén, amely szolgáltatóval hatályos adatfeldolgozói megállapodást kötött az egyházközség.

VI.4. Közösségi média

Egyházközségünk egy Facebook oldalt kezel, melyek során az oldalkedvelők és egy-egy bejegyzéshez hozzászólók nevét ismerjük meg. Amennyiben valaki üzenetet ír, ugyanúgy megismerjük a nevét. Az adatokat hozzájárulás alapján kezeljük a kedvelés vagy oldal fennállásáig. Az üzeneteket azok küldői törölhetik. Az egyházközség fenntartja annak jogát, hogy az oda nem illő üzeneteket minden külön értesítés nélkül törölje.

VI.5. Fényképek, videofelvételek elkészítése, felhasználása

Az egyházközség eseményeiről esetenként fényképek, videofelvételek készülnek a Ptk. 2:48. § (2) bekezdése alapján, tömegfelvételként, illetve nyilvános közéleti szereplésként.

Ezeket a felvételeket az egyházközség tagjai, illetve érdeklődők tájékoztatásának céljából megosztjuk a közösségi médiafelületeken, honlapunkon, időszakos kiadványainkban.

Amennyiben bárki – a fentiek ellenére – sérelmesnek tartja képmásának felhasználását, kérjük jelezze azt a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

VI.6. Sütik („Cookies”)

VI.6.1. A sütik feladata:

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. A cookie-k (sütik) nem tartalmaznak személyes információkat, és nem alkalmasak az egyéni felhasználó azonosítására. A cookie-k (sütik) gyakran olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenül generált számsort – amelyet az eszközöd tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után megszűnik, néhányat pedig hosszabb időre tárol a látogató számítógépe.

Amennyibe a látogató a sütikkel kapcsolatos tevékenységeket meg kívánja akadályozni, illetve a korábbi látogatások során elhelyezett adatfájlokat törölni szeretné, az alábbi oldalakon talál ehhez útbaigazítást:

Firefox-hoz
Internet Explorerben

Chrome-ban,
Edge-ben.

Egyes böngészők azt is lehetővé teszik, hogy minden alkalommal, amikor bezárod, automatikusan törlik a böngészési adatokat. Erről itt lehet olvasni.

VI.7. Hozzájárulás visszavonása

A hozzájárulás bármikor visszavonható, ugyanolyan egyszerű módon, ahogy annak a megadása történt.

Hírlevél esetén a hozzájárulás visszavonható a hírlevél végén elhelyezett leiratkozás linkre kattintással, vagy a feliratkozási oldalon található „Leiratkozás a hírlevélről” lapra kattintva az e-mail cím megadásával

Töröljük az adatokat manuálisan is, amennyiben az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre ez irányú megkeresés érkezik.

A hozzájárulás visszavonását megelőző jogszerű adatkezelés a törlést követően is jogszerűnek számít.

A hozzájárulási jogalapon történő tárolás idejének korlátja egyrészt a hozzájárulások fenti felsorolás szerinti visszavonása vagy leiratkozás, másrészt a társaság részéről évente történő adatbázis- felülvizsgálat. Amennyiben társaságunk profilja, illetve a tréningek és módszerek változnak, úgy az ezen tevékenységi körben tárolt személyes adatokat haladéktalanul töröljük.

Az adatokat külső szolgáltató szerverén tároljuk. A papíralapon kapott adatokat (l. névjegykártya) szintén rögzítjük számítógépen, a papír alapú adathordozót zárt szekrényben tároljuk.

VII. Szerződés és jogi kötelezettség - a GDPR 6 cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjai alapján

VII.1. Számlázás, nyugtaadási kötelezettség

A számlázási adatok vezetése és a számla kiállítása jogszabályban előírt kötelezettségünk.

Az Egyházközség jogosult önkéntes pénzbeli és természetbeni adományt elfogadni.

Személyesen teljesített pénzbeli adomány, illetve egyházfenntartói járulék megfizetése esetén az Egyházközség nyugtát állít ki, mely tartalmazza az adományozó nevét, címét, az adomány összegét és jogcímét, valamint az adományozó aláírását.

Banki átutalás esetén a banki adatok kerülnek az Egyházközség könyvelésében rögzítésre.

Egyedi célokra tett adományok esetében az adományozó neve – ellentétes kérelme esetének kivételével – bekerül az egyházközség „Aranykönyvébe”.

Számlázási nevet és címet jogszabályban előírt ideig tároljuk.

VII.2. Szerződés szerinti feltételek teljesítése során történő adatkezelés

Szerződés szerinti kötelezettségeink teljesítése során – amennyiben a szerződő fél természetes személy, az illető, illetve a szerződő jogi személy természetes személy kapcsolattartójának nevét, elérhetőségét tároljuk a szerződés hatálya, illetve az követő 5 évig.

VIII. Biztonsági intézkedések

Egyházközségünk a tevékenységeink során kezelt adatokról a lehető legkörültekintőbb módon gondoskodik. Célunk, hogy az adatokhoz semmilyen módon ne lehessen jogosulatlanul hozzáférni.

A SzediComp Informatikai Fejlesztő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-vel kötött megállapodás alapján, adatfeldolgozói minőségben kezeli a társaság az egyházközség adatait biztonságos külső szerveren. Asztali számítógépeinket, laptopjainkat jelszóval, valamint állandóan frissített vírusirtó programmal védjük.

A megfelelő biztonsági intézkedések kialakítása során figyelembe vettük a tudomány és technológia jelenlegi állását, az adatkezelés jellegét, hatókörét, körülményeit, céljait, és a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett változó valószínűségű és súlyosságú kockázatot.

IX. Adatfeldolgozók

Egyházközségünk egyes feladatai ellátása érdekében adatfeldolgozókat vesz igénybe.

Tárhelyszolgáltatás:

(Név): Magyar Hosting Kft.

(Székhely): 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18–22.

(e-mail cím): Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Könyvelési szolgáltató:

(Név): SzediComp   Informatikai   Fejlesztő   Szolgáltató   és   Kereskedelmi   Kft.

(Székhely): 2000 Szentendre, Csillag   utca   1.

Cégjegyzékszám: 01-09-367482

 

X. Érintettek adatainak továbbítása harmadik országba

 Személyes adatot harmadik országba nem továbbítunk.

XI. Az érintetek jogai

XI.1. Átláthatóság és az érintettek hozzáférés a személyes adatokhoz

Jogszabálynak és saját üzleti hitvallásunknak megfelelően, igyekszünk minden, az érintettek számára elérhető tájékoztatást átláthatóvá és érthetővé tenni.

Érintettek jogosultak visszajelzést kérni arra vonatkozóan, hogy személyes adataik kezelése folyamatban van-e, és ha igen, jogosultak hozzáférést kapni az általunk róluk kezelt alábbi információkról:

A fenti információkat a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül bocsátjuk a kérelmező rendelkezésére ingyenesen.

XI.2. Helyesbítéshez és törléshez való jog

Érintettek jogosultak kérni a rájuk vonatkozó személyes adatok helyesbítését, illetve kiegészítését.

Amennyiben az alábbi esetek egyike fennáll, úgy indokolatlan késedelem nélkül kötelesek vagyunk törölni az érintett kérelmezők személyes adatait:

Nem kell törölni a személyes adatokat, amennyiben azt a véleménynyilvánítás és tájékoztatáshoz való jog gyakorlása céljából használjuk; illetve ha az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges. Ilyen helyzet fennállása esetén a fentiekről tájékoztatjuk az érintettet.

XI.3. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Érintettek jogosultak kérni az adatkezelés korlátozását, amennyiben:

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintettek hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

A korlátozás feloldásáról az érintetteket előzetesen tájékoztatjuk.

XI.4. Adathordozáshoz való jog

Amennyiben az adatkezelés jogalapja a hozzájárulás vagy a szerződés, és az adatkezelés automatizált módon történik, érintettek jogosultak arra, hogy a rájuk vonatkozó, általuk rendelkezésünkre bocsátott személyes adataikat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapják, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsák, amennyiben ez technikailag megvalósítható.

Az adathordozhatósághoz való jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

XI. 5. Tiltakozás joga

Érintetek jogosultak arra, hogy bármikor tiltakozzanak személyes adataiknak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

XI.6. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Egyházközségünk profilalkotást nem végez, így ezen jog érvényesítése egyházközségünk tekintetében nem értelmezhető.

XII. Panasz esetén

Érintettek személyes adatait a legnagyobb körültekintéssel kezeljük.

A fentiek ellenére felmerülő panasz vagy kérdés esetén forduljon bizalommal hozzánk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, igyekszünk saját hatáskörben orvosolni a felmerült problémát.

Az érintetteknek természetesen jogában áll bírósághoz fordulni igényeik érvényesítése során. Az adatkezelési elvek és eljárások megsértésével kapcsolatos jogviták a törvényszék hatáskörébe tartoznak, illetékesség szempontjából az érintett lakóhelye szerinti törvényszéken indítható meg a peres eljárás.

Az adatkezelésemmel kapcsolatos peres eljárás megindítása előtt - vagy közben - bármikor nyitott vagyok közvetítői eljárásban részt venni.

Továbbá, bármilyen személyes adattal kapcsolatos panasszal, kérdéssel az érintett felkeresheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., honlap: http://www.naih.hu).

XIII. Releváns jogszabályok felsorolása